Magam sem tudom miért állok neki blogolni. Vagyis tudom, azért, mert szeretek írni. Ez a munkám, bár néha nagyon nehéz. Próbál az élet eltántorítani tőle, de én kitartok emelett. Van más is ami érdekel. Például imádok fotózni. Kiskorom óta imádom. Akkor is mindent lefotóztam, megörökítettem, hogy mindenkinek meg tudjam mutatni azt az adott pillanatot. Azt persze nem mondom, hogy már kiskoromban írni szerettem volna, vagy fotós szerettem volna lenni, mert akkor hazudnék. Soha nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Most nagy vagyok, és néha még most is elbizonytalanítanak dolgok. Ezek néha előjönnek, majd eltűnnek. Volt, hogy abbahagytam, de valahogy mindig visszatértem. Volt egy időszakom, amikor műkörmös szerettem volna lenni. Nem mondom, hogy már nem szeretnék, mert szeretnék, de már nem akkora beleéléssel.
Nehéz volt addig eljutni, ahol most tartok, sokmindent feladtam, de nem bántam meg. Most is nehéz. Szerencsére, akiknek a véleménye számít, mindig mellettem vannak, és nekem ez a legfontosabb. Kitartottak mellettem, akkor is amikor úgy éreztem, hogy vége, nem csinálom tovább. Tudták, hogy bátorításra van szükségem. Lehet, hogy akkoris tovább csináltam volna, ha ők nincsenek, de lehet, hogy nem. Mindenesetre én nem adom fel. Élvezem amit csinálok, és amíg élvezem addig csinálom, ha már nem okoz örömet, akkor pedig majd meglátjuk.
Ne adjátok fel ti sem az álmaitokat. Tudom, hogy nehéz, de meg lehet csinálni. A végén pedig aztmondjátok... IGEN, MEGÉRTE!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.